Mint többször említettem, idén úgy döntöttem, hogy belevágok a TTT Kupa, korábban Budapest Kupa teljesítésébe. Rögtön január közepén el is kezdtem az egészet a Szent Margit nyomában elnevezésű túrával, melyet idén rendeztek meg utoljára és amelyre egy barátommal neveztem. A túra nagy része Óbuda és a Margitsziget területén haladt, így volt időnk felfedezni a sziget látványosságait. 2011-ben már alaposan bejártuk, de akkoriban nem tudtam olyan jó képeket készíteni, ráadásul a dátumkijelzőt is a képeken felejtettem. Ideje volt újra feltérképezni a fontosabb helyeket.

A terület a napjainkban használatos Margitsziget nevet Szent Margitról kapta. A XV. században még Nyulak szigete, Urak szigete, Budai-sziget, Boldogasszony szigete neveken volt ismert. A XVII. században Szent Margit szigete alakban találkozunk vele. Az 1790-es évektől Palatinus-, vagy magyarosan Nádor-szigetnek hívták, mivel ekkor az ország nádora volt a tulajdonosa.

Az apácakolostort IV. Béla királyunk alapította hálából Szűz Mária tiszteletére a tatárjárás után, amikor is fogadalmat tett, hogy ha az ország elkerüli a pusztulást, az épp úton lévő gyermekét felajánlja az egyháznak. A vesztes muhi (Sajó menti) csata után IV. Béla feleségével, Laszkarisz Mária bizánci hercegnővel együtt Dalmáciába menekült. Ott, Klissza (Clissa) várában született Margit leányuk 1242. január 27-én. Ezután megtörtént a csoda: az országot feldúló Batu kán váratlanul hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket. A kolostor első épülete 1246 és 1255 között épülhetett, Mihály Domonkos-rendi szerzetes irányította az építkezéseket. A templom alaprajzában ciszter formát követ. A kolostor a déli oldalon állt, itt helyezkedett el a káptalanterem, a dormitórium, a refektórium és a konyha. A források betegházról és vendégházról is említést tesznek. A kolostortól nyugatra állt a kórház a XIII. század végén épült kápolnával. Ez a zarándokok számára épült, a vendégház pedig a királyi család tagjainak. Királyi ház és férfi szerzetesház is létesült a közelében, előbbiben halt meg IV. Béla 1270. május 3-án. A kolostor hamarosan az ország legelőkelőbb, legtekintélyesebb apácakolostorává vált, melyet 1381-től többször bővítettek, átépítettek, a XV. század második felében, Mátyás király uralkodása időszakában történt az utolsó nagy átépítés.

A kolostornak hatalmas birtokai voltak, 1270-ben már nyolcvan falu tartozott hozzá. A pápa támogatását is élvezte és gazdag, előkelő családok gyerekei is ebben a kolostorban nevelkedtek. Jövedelemforrásai közé tartoztak még jelentős vámösszegek is. A kolostorkertben fűszer- és gyógynövényeket is termesztettek. IV. Béla király és felesége gyakran megfordult a szigeten, a kolostor melletti udvarházban lakva. Kedvelte a szigetet a királynék közül V. István király felesége, a kun származású Erzsébet asszony is, aki fia, IV. László halála után ideköltözött, s itt is halt meg 1295-ben. A kolostor templomában temették el Margit és V. István király sírja közelében.

Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. 1252-ben 17 (más források szerint 12) másik apácával együtt érkezett a szigetre. A királyleány mellé az előkelő főúri családok sorra küldték el leányaikat, akik közül egyesek apácák lettek, mások számára a kolostor leánynevelő intézetként működött. Margit 1254-ben tette le apácafogadalmát. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, de nem élt vele. Visszautasította a cseh és a lengyel király házassági ajánlatát is, aminek következményeként apja minden támogatását megvonta a kolostortól, s ezzel Margit a társnőit is magára haragította. Margitot az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tartják: napjai munkával, éjszakái imádsággal teltek, gyakran kínozta és korbácsolta magát. Egy héttel 28. születésnapja előtt, 1270. január 18-án halt meg a kolostorban, de más források szerint 1271. január 18-án halt meg. Sírja a templom szentélyében, a diadalív vonalában volt elhelyezve és fallal körülvéve. A síremlék 1271-ben készült el (melyen 1242-1271 szerepel), Péter és Albert lombardiai szobrászok készítették vörös márványból. 1335-ben új, fehér márvány emlékmű készült, Tino di Camino körének egy szobrásza által. Ezt már a szentély mögé, a zarándokoktól védett helyre építették. Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, de 1943-ig kellett várni, hogy a szentek sorába emelkedhessen. Szentté avatására 1943. november 19-én került sor, a szentté avatást XII. Piusz pápa végezte.

A kolostor történetének vallásos jellegű forrásai közül a legkorábbi 1276-ban készült, Margit szentté avatási perének jegyzőkönyve, amely ugyan nem maradt fenn, de felhasználásával készült a XVI. század elején írt Margit-legenda, melyet a Széchényi Könyvtárban őriznek és amelynek írója Ráskai Lea apáca volt, aki szintén a kolostorban lakott. A török megszállás alatt az apácák legkésőbb 1540 körül elhagyták a kolostort, majd a törökök feldúlták a sziget épületeit és katonai célokra használták azokat, de volt, hogy a kolostorkertet a Duna hordaléka is betemette, azóta csak romok állnak itt. A romkert fő elemei a templom, Szent Margit sírja és az apáca kolostor.

A terület első ásatása az 1838-as árvíz után kezdődött, mert az árvíz felszínre hozta Margit és V. István sírját. Később, a két világháború között majd 1958-1962 között folytak ásatások. Nagyobb munkálatok azonban csak az 1960-as években kezdődtek F. Tóth Rózsa régész irányításával, majd ezek is abbamaradtak, és csak 1994-től folytatódtak Írásné Melis Katalin régész vezetésével, helyreállítással egybekötötten. A kolostornak és a hozzá kapcsolódó épületeknek jelentős része azonban máig is föltáratlan. Az utolsó rekonstrukciós munkálatok 2008-2010 között történtek.