Április közepén egy nagyon tartalmas hétvégét szerveztünk a Zempléni Tájvédelmi Körzet szűkebb és tágabb környezetében. Kicsit OKT túráztunk, kicsit nézelődtünk. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent néztünk meg és kerestünk fel, mégis megpróbálkozok vele, legalább a helységnevek felsorolásával: Sátoraljaújhely, Füzér, Pálháza, Bózsva, Telkibánya, Gönc, Vizsoly, Gibárt, Korlát, Boldogkőváralja, Regéc, Óhuta, Sárospatak. Hazafelé útközben pedig: Olaszliszka, Ónod, Muhi.

A kéktúrázás alkalmával tettünk néhány kitérőt a környék látványosságaihoz és történelmi emlékeihez is. Telkibánya számtalan nevezetességgel rendelkezik, melyek többsége az egykoron virágzó bányászathoz kapcsolódik. És éppen a bányászathoz kötődik az Alexandriai Szent Katalin-ispotály története is.

Telkibánya egy község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Gönci járásában. Első okleveles említése 1271-ből származik Teluky (Telki) néven, Füzér tartozékaként. Felemelkedését aranylelőhelyei és a magyarországi aranybányászat XIV. századi felvirágzása segítette. Itt található az Árpád-kori királyi bányák leghíresebbje. Károly Róbert király, mint királyi bányatelepet felméretteti, határait pontosan kijelöli. Nagy Lajos király 1341-ben királyi bányavárossá emelte, valami a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének tagja lett. A virágzó bányaváros igazi fénykorát azonban Zsigmond király idejében élte. Ezekben a századokban a bányaváros megengedhette magának egy önálló ispotály fenntartását is. A fokozott gondoskodás szükségessége alapozta meg a bányászok önsegélyező mozgalmait, évszázadokkal megelőzve az összes többi iparágat. Már XII. században megjelennek a bányász önsegélyező szervezetek, fizetésük bizonyos hányadát egymás támogatására felajánlva.

A gönci pálos kolostor megmaradt oklevelei szerint 1367 előtt Telkibánya déli szélén egy fából készült kápolna állt. Ennek elbontásához Kuprer György telkibányai bányaispán 1367-ben Lajos királytól engedélyt kért, a célból, hogy az ispotály felépülhessen. 1369-ben Mihály egri püspök már az építkezések megkezdéséről írt. Az ispotályt a kegyurai Kuprer György és fivére Koncz bányaispán, Szent Katalin tiszteletére alapították. A telkibányai ércbányászok védőszentje, mint sok más bányavárosnak, Selmecbányának, Körmöcbányának, Nyitrabányának, stb. volt a védőszentje. Kuprer György a halála után minden földi javát a Szent Katalin egyházra, és mostohafiára, Mátyás papra, az ispotálymesterre hagyta. Ő 1450-ben arról írt, hogy „az alapítók gondatlansága miatt” az ispotály tönkrement, ezért azt a Gönc közelében fekvő Szent Mária kolostorra ruházza át. Az épület további sorsáról írott források nem szóltak többé, annyit tudunk, hogy a XV. század közepétől a pálosok veszik át és saját igényeiknek megfelelően alaposan átalakítják.

Később a felszínközeli aranytelérek kimerültek, ezzel párhuzamosan Telkibánya is veszített jelentőségéből, és a XV. század közepén hanyatlásnak indult. A falut gyakran emlegetik Aranygombos Telkibányaként, úgy tartják hogy a templom keresztjét tartó gomb lehetett arany, amit akkoriban csak a gazdagabb települések engedhettek meg maguknak.

A falak maradványaiból megállapítható, hogy 18 méter hosszú és 11 méter széles templom, amihez egy nyolc szög alakú templom tartozott. A templom északi oldalához csatlakozott egy kétszintes épület ahol az ispotálymester lakott és itt a templom nagyméretű karzatán helyezték el az ápoltakat. A huszita megszállás után részben elpusztult épület saját igényeik szerint építették át és egy kápolnával bővítették. Az épület mellett 127 sírt tártak fel.

A Szent Katalin ispotály és kápolna nem csak Telkibánya értékes történelmi emléke és látnivalója, hanem Észak-Magyarország egyik legszebb romfeltárása. A feltárás akkor indulhatott meg, amikor 1997 tavaszán egy építkezés földmunkái során, a romok és a temető maradványai előkerültek. A feltárásokat 1997 és 1998 nyarán végezte el a Herman Ottó Múzeum régésze, Pusztai Tamás.