Április közepén egy nagyon tartalmas hétvégét szerveztünk a Zempléni Tájvédelmi Körzet szűkebb és tágabb környezetében. Kicsit OKT túráztunk, kicsit nézelődtünk. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent néztünk meg és kerestünk fel, mégis megpróbálkozok vele, legalább a helységnevek felsorolásával: Sátoraljaújhely, Füzér, Pálháza, Bózsva, Telkibánya, Gönc, Vizsoly, Gibárt, Korlát, Boldogkőváralja, Regéc, Óhuta, Sárospatak. Hazafelé útközben pedig: Olaszliszka, Ónod, Muhi.

Kéktúrázás közben Bózsván is áthaladtunk és érintettük a Bózsvai-szikla, Kőbérc, Béla-kő vagy Béla-szikla néven említett sziklaképződményt is. Sajnos még nem vagyok annyira híres, hogy sziklát nevezzenek el rólam, így névrokonom, IV. Béla aratta le a babérokat. Ojjé üköm. 🙂 A legenda szerint a tatárjárás idején Bózsván, a sziklabércnél pihent meg, lova patkójának nyomai ma is megtalálhatóak tetején. Spoiler: nem találtuk meg. A szikla egyébként olyannyira híres, hogy még Bózsva címerében is szerepel a patakkal együtt.

Bózsva egy Árpád-kori eredetű község Borsod-Abaúj Zemplén vármegyében, mely korábban Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott. Az oklevelek Borsua néven említik, először 1254-ben. Nevének eredetére nincs egyhangú elképzelés, feltételezések szerint a Bors személynévből eredhet. Más értelmezés szerint a "Bors vize" jelentésű. A -va, -vüa Árpád-kori nyelven vizet jelentet. A viszonylag modern kori Bózsva két különálló településből, Kisbózsva és Nagybózsva egyesítéséből jött létre. Kisbózsva az Abaúji várbirtok része volt, a török időkben elpusztult, de a XVIII. században újjáéledt. Nagybózsva a XV. századig királyi birtok volt. A török időkben és a Rákóczi-szabadságharc idején szintén elnéptelenedett, de szintén a újra benépesült a XVIII. században.

A sziklaképződmény az Etelka-tó mellett, a Bózsva-patak fölé emelkedik, tetejére lépcsőfokokon keresztül juthatunk fel. 12-13 millió évvel ezelőtt zajlott a Zempléni-hegységet létrehozó vulkanizmus, melynek során a riolit és a dácit közötti átmenetet képviselő vulkáni kiömlési kőzet, a riodácit szilárdult meg. Ez lávaként nagyon viszkózus volt, így nem terült szét, hanem létrehozott egy lávadómot a már korábban lerakódott, vulkáni robbanásos eredetű riolittufák maradványain. Ma is azért látható még, mert a riodácit ellenállóbb volt az idők folyamán a környezeti hatásoknak, így kipreparálódott a környező, puhább kőzetekből.