Bocskai várkastély, Egeres, Erdély
2019-ben sokadjára jártam Kalotaszegen, de addig sosem sikerült felkeresnem a várkastély romjait. Pedig a községhez anyai dédapám révén rokoni szálak is fűznek: a II. Bécsi döntést követően dédapám, Fekete Antal, itt teljesített állomásfőnöki megbízatást. A várkastély utolsó tulajdonosa – mielőtt önkormányzati kézbe került volna – Fekete János volt. Lehet, hogy rokonok voltak és ma várkastély tulajdonos lennék? De lássuk a történetet:
Egeres Kolozs megyében, Kolozsvártól 35 km-re, a kalotaszegi Nádasmente vidékén, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekvő, rohamosan fogyó és asszimilálódó magyar szórvánnyal rendelkező község. A település első okleveles említése 1263-ból származik. A XIV. században a kolozsmonostori bencés apátság tulajdona volt, majd az almási vár (Váralmás) birtokába kerül. A község nevezetessége a Bocskai István fejedelem fia, Bocskai György által építtetett várkastély, melynek építése 1572-ben kezdődött. Az épületet vizesárok vette körül, az azon átívelő fahídon lehetett bejutni a várba. A reneszánsz ajtó és ablakkeretek a kolozsvári kőfaragó, Seres János műhelyének munkája.
1594-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem Csáky Istvánnak adományozta, majd Bocskai István visszaszerezte, aki 1606-ban Bánffy Lászlóra és a Haller családra hagyta. 1625-ben újra a Csáky családé lett. A XVII. században a Gyulaffy család birtokolta. Várad elfoglalása után az erdélyi országgyűlés kivizsgálást rendelt el, hogy megállapítsák a kastély átalakíthatóságát végvárrá. Erődítési rendszere és fekvése azonban ennek az igénynek nem felelt meg, a végvár szerepet inkább Sebesvár vette át. A későbbi századokban számos birtokosa volt. Utolsó tulajdonosa Fekete János volt. A reneszánsz várkastély az 1900-as évek elején indult romlásnak, azonban a romos épületet még 1948-ig lakták. Ma már csak szögletes bástyái és falainak néhány darabja áll.
Napjainkban bozót és szemét veszi körül a romokat, a megközelítése sem egyszerű. A romok helyreállítása, hasznosítása szerepel a község 2019-2029-es közberuházási programjának kivitelezési tervében, konkrét lépések azonban még nem történtek.