2023 év elején úgy döntöttem, hogy belekezdek a Teljesítménytúrázók Társasága által kiírt TTT Kupa (korábban Budapest Kupa) teljesítésébe. Azóta már 9 túrán vagyok túl és csak 1 túra hiányzik a kupához. Rögtön az év elején bele is csaptam a dolgok közepébe, és több túrát is kinéztem magamnak. Ezek közül az egyik – Szent Margit nyomában címmel – Óbudán egyes részein haladt át, köztük a Katonavárosi amfiteátrumnál. Itt volt a rajt és acél is, de a túra útvonala természetesen nem itt haladt. A teljesítés után maradt egy kis idő bemenni az építménybe is és megcsodálni egy letűnt kor emlékeit. A lehetőségek és adottságok miatt nem egyszerű a földfelszínről lefotózni.

Pannonia és egyben a birodalom Alpoktól északra fekvő területeinek legnagyobb római körszínháza az aquincumi katonai amfiteátrum. Az építményt a közelben talált, és az Aquincumi Múzeum kőtárában őrzött építési felirat alapján, az itt állomásozó legio II. Adiutrix műszaki alakulata emelte Antoninus Pius császár tiszteletére (Kr. u. 145–161 között). Nagyon valószínű azonban, hogy a felirat már csak az épület megújítását, egy korábbi, fakonstrukciójú amfiteátrum kőbe való átépítését örökítette meg. E feltételezett első amfiteátrum talán Hadrianus császár uralma alatt (i. sz. 117-138), az aquincumi légiós tábor végleges felépítése idején épülhetett. A katonavárosi amfiteátrum elliptikus formát mutat és egy természetes, már a római korban meglévő mélyedés felhasználásával alakították ki. A legújabb ásatások eredményei alapján ezt a természetes mélyedést a legio már az I. századtól katonai gyakorlótérnek használhatta.

A külső falainak hossztengelye 131,8 m, kereszttengelye 108,4 m. A 12-13 méter magas külső körfal körül 24 támpillér is merevítette a szerkezetet. A rövidebb tengely végénél kettős állatketrecek foglaltak helyet. Az egész épületet négy egyenlő nagyságú negyedre osztják a hossz- és kereszttengelyben elhelyezkedő kapubejáratok. Ezek közül az északi kapu tekinthető az amfiteátrum porta pompae-jának, s feltehetőleg ebből nyílt a porta Libitinae is. A körben elhelyezett húsz boltozott lépcsőfeljáró biztosította a nézők közlekedését. A lelátókon 12–13.000 ember kísérhette figyelemmel az előadásokat. Az amfiteátrum alsó üléssorait természetes kiemelkedésre, a felsőket 24 U alakú, sugarasan kialakított kőfalra építették. A küzdelemben résztvevők Nemesisnek, a sors istennőjének az amfiteátrumban vagy annak környezetében emelt szentélyben ajánlottak fel áldozatokat, állítottak oltárokat vagy róhatták le tiszteletüket. Ezt bizonyítja az a Nemesisnek állított oltárkő, amely a feltárások során került napvilágra.

A belső, ovális, 89,6 x 66,1 méter kiterjedésű arénát 4 kapun keresztül közelíthették meg a gladiátorviadalok, állatküzdelmek és a katonai bemutatók szereplői. Az aréna alatti, kőből épített csatornahálózat vízzel való elárasztása a vízi csaták és más vízi látványosságok megrendezésére is lehetőséget adott. Az arénát körülölelő pódiumfal kváderkő falazással készült, amelyet vörös színnel festettek ki, és e belső fal magassága eredetileg 4 méter volt, hogy megfelelő védelmet biztosítson a nézőknek a vadállatokkal szemben. A pódiumfalat a keresztátlók irányában 4 kisebb, az aréna felől megközelíthető boltozott fülke szakítja meg, amelyek feltehetően a gladiátorok szereplés előtti tartózkodási helyiségei lehettek. A fülkéket belül kifestették, amelyre a vörös és zöld festéknyomok utalnak.

A IV. században az aréna bejáratait befalazták, és egy erődítményt építettek belőle. A késő római korban az amfiteátrum elvesztette eredeti funkcióját. Építészeti adottságait, vastag falazatát kihasználva azonban még hosszabb ideig erődítményként szolgált. Az épület a népvándorlás korában is használatban maradhatott, amire a déli kapunál az V. század közepén elásott kincslelet utal. Az építmény feltehetőleg a magyar honfoglalást is megérte, és ma már elfogadott az a feltevés, hogy a korai középkori krónikákban szereplő „Kurszán vára” a katonai amfiteátrummal azonos.

Az amfiteátrum monumentális épülete, mely a római uralom utáni időszakban is fontos szerepet játszott, még romjaiban is sokáig kiemelkedett környezetéből. Területe a XVIII. században Sintérhegy vagy Galgenberg néven vesztőhelyként működött, majd a XVIII. század végétől, a környékén létesülő óbudai gyárak munkáslakásai épültek itt. Az amfiteátrum romjai felett létrejött dombon, amelyet Királydombnak neveztek el, sugarasan, a körépítmény középpontja felé irányuló házakat építettek, melyek jól tükrözték az egykori építmény alaprajzát. Köveit a századok során széthordták az óbudai építkezésekhez. A megmaradt falak jelentőségét a XIX. század elején ismerték fel és mérték fel elsőként, feltárása és műemléki bemutatása azonban csak 1935 és 1940–41 között történt meg.