Mint már többször írtam róla, tavaly az  Intersport Magyarország jóvoltából nyertem egy 4 nap/3 éjszakás utat Ausztriába, hotel szállással és félpanziós ellátással 2 főre. Régi jó barátommal, aki utazásaim nagyobb részének állandó társa, felkerekedtünk hát, hiszen ha már ilyen tökéletes helyre került a nyeremény, semmiképpen nem akartuk azt veszni hagyni. A tervünk a megelőző napokban, útközben, de még az ott tartózkodásunk alatt is folyamatosan változott, osztottunk, szoroztunk, lázasan koordináltunk, hogy a lehető legtöbb nevezetesség beleférjen az időnkbe. Az első napokra terveztük, végül az utolsó napra maradt Hallstatt. Külön megérne egy minisorozatot vagy rovatot a kisváros és környéke, szóval bele is vágok a közepébe.

Hallstatt Felső-Ausztria tartományban, annak legdélebben elhelyezkedő régiójában (Traunviertelben), azon belül pedig a Gmundeni járásban található. Délről a Dachstein-hegység határolja, maga a kisváros pedig a Hallstatti-tó délnyugati partján fekszik. A település 1997 óta az UNESCO Világörökségének része, egy önálló régészeti kultúrkört, a hallstatti kultúrát nevezték el róla. A hallstatti kultúra az urnamezős kultúrából alakult ki, nagyjából i. e. 750–450 körüli időszakban, de magát a környéket már i. e. 5000 évvel is lakták. Itt minden a sóról és a sóbányákról szólt, ez határozta meg a mindennapokat korokon át.

Az 508 méter magasan lehelyezkedő, kristálytiszta vizű Hallstatti tó (Hallstätter See) egyike Salzkammergut 76 tavának. Legmélyebb pontja 125 méter, hossza: 8 km, szélessége: 2 km. Délről a Dachstein (2995 m), nyugatról a Plassen (1953 m), keletről a Hoher Sarstein (1975 m) fogja közre a tavat. Északon nyitott, ahol keresztül folyik rajta a Traun folyó, melyen a város kincsét a sót vitték, hogy a Dunát elérve külföldre vigyék az árut. A sóbányászat fénykorában ez volt az egyetlen használható szállítási mód.

A tóparti evangélikus templom 1861-ben készült el.

Az elmúlt években többször felmerült, hogy a városka állandó lakói paravánokkal fogják elzárni a legfontosabb kilátópontokat, mint pl az Im Römischen városrészben találhatót, ahonnan a fenti kép is készült. Mindezt azért, mert az évente beözönlő mintegy 1 millió turista rendkívül zavarta az ott lakók nyugalmát. Ez persze valahol érthető is volt, a paravánok meg is épültek, azonban a kezdeményezést óriási helyi és nemzetközi felháborodás kísérte, ezért a város eltávolíttatta a kilátást zavaró kerítéseket. Köztes és kompromisszumos megoldásként született meg a figyelmeztető táblák ötlete, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a városnak állandó lakosai is vannak és az ő nyugalmuk is fontos. A városvezetés a nagy ázsiai tour operatorokkal már fel is vette a kapcsolatot, hogy időablakok kialakítását dolgozzák ki: ezáltal is koordinálni lehetne a nagyobb csoportok tartózkodásának időbeni optimalizációját.