2023 júliusában folytattuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalának bejárását kis csapatunkkal. Egy szép napon a 7. szakaszt teljesítettük Belső-Somogy vidékein. Átvágunk a Belső-Somogyot kettéválasztó Marcali-háton, majd túloldalán a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdőségein, végül beértünk Somogysárdra, ahol egy nagy történelmi múltra visszatekintő betyárcsárda várja vendégeit. Vagy ez az elnevezés és a háttértörténet nem is helytálló? Az alábbi cikkből kiderül.

A települést az oklevelek először 1364-ben említik Saard írással, ekkor a Győr nemzetség ősi birtokaként, majd 1454-től már Sárd írásmóddal szerepel. Sárd település birtokosai a történelem folyamán egymást váltották, végül az 1700-as évek közepétől a Somssich család tulajdonába került. Somssich Antal 1741-ben kapja adományul az uralkodótól a Somogy vármegyei falut. 1757-ben a település mezővárosi rangot kapott, így évente 4 alkalommal országos vásárokat tartottak. Mivel emiatt sok lehetett az átutazó, és a család is fogadott vendégeket, így szükség lehetett egy olyan épületre, ahol megszállhattak az emberek, és lehetőség volt enni-inni. Az 1752-es és 1754-es építési dátumokról a kutatók nem találtak forrásokat. Viszont 1757-ben a források már megemlítik Bellikovics János vendéglőst és családját, valamint velük együtt Rubint István szakácsot. Tehát – ahogy Varga Máté is említi tanulmányában – az épület eredetileg vendégfogadónak és kocsmának épülhetett, valamikor az 1750-es években.

A somogyi betyárvilágról szóló, Gönczi Ferenc által írt könyvben nem található utalás a sárdi csárdára (azokat 1810-ben és 1863-ban írták össze). A 4 km-re lévő Nyirespusztán viszont volt csárda. Ezt emlegették „Alsónyiresi Betyárcsárda” néven is. További közeli csárdák voltak: Lóki csárda (Lókpuszta mellett, ma Pálmajor közelében), Földhidi csárda (Somogysárd és Nagybajom között), Sörnyepusztai csárda. Tehát biztosan nem lehet kizárni, hogy betyárok Sárdon is megfordultak, de hosszan tartó tartózkodásuk nem valószínű.

Az épület egészen az 1930-as évekig a Somssich család tulajdonában volt, de többször bérbe adták. A kocsmát 1941-ben végleg eladták, és a telekkönyvi bejegyzések szerint Puchmann Sándor és felesége, Ernyes Róza tulajdona lett. Ekkortól Puchmann kocsmának hívták a helyet. A kocsmát Puchmann Sándor vezette egészen az 1960-as évek végéig. Ekkoriban részben lakóépületként is funkcionált, legalább két különálló lakrészt alakítottak ki benne. Az épületben tartottak tánciskolát, színi előadást és filmvetítést is. 1950-től a helyi földművesszövetkezet üzemeltette. 1959-ben merült fel az ötlet, hogy a földművesszövetkezet régi kocsmájából betyárcsárdát hoznának létre. Ekkor említik a helyi lapok először „betyárcsárdaként” a helyet. 1969-ben a Mezőcsokonya és Vidéke ÁFÉSZ lett a tulajdonos. 1970-től kezdve a korábbi kocsma funkció mellett étterem és cukrászda is helyet kapott az épületben. Az épület 1979 óta szerepel a műemléki nyilvántartásban, mint egykori betyárcsárda, műemlék jellegű épület. 1980-ban az egyesülés után a Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ lett a tulajdonos, és ekkor nagyobb felújítást végeztek rajta. Az 1980-as években Az ÁFÉSZ is egyre többször bérbe adta a vendéglátóegységet.

Az épület egészen az 1990-es évek végéig működött, azonban onnantól kezdve egészen 2016-ig folyamatosan romlott az állapota. 2010-ben került Somogysárd Község Önkormányzatának tulajdonába az épület, majd 2016-ban megkezdődött a műemléki felmérés Balázs Péter építész vezetésével. Az épület felújítása egy EU-s pályázatnak is köszönhetően 2019-ben fejeződött be. Helyet kapott benne egy, a betyárok világát bemutató helytörténeti kiállítás is. Emellett az egykori híres helyi ménes díjait és elismeréseit is kiállították.

A XIX. században kialakult, és a sárdi kocsmához is hozzátapadt betyárromantika már elválaszthatatlan az épülettől és a nevétől (Betyár csárda), pedig egyik sem fedi a valóságot. Betyárok csak alig-alig és ritkán fordulhattak meg benne, és ez is csak feltételezés. Az épület pedig soha nem működött csárdaként, hiszen a csárdákat szinte mindig településektől távolabb, két település között építették fel. A betyárok elsősorban ezeket az eldugottabb, falvaktól messzebb eső helyeket szerették, ahol bátran lehetett mulatozni, és szükség esetén el tudtak bújni üldözőik elöl. Ennek a Sárdon álló fogadó nem felelt meg teljesen, ugyanis az a falu központjában foglalt helyet, utcákkal, házakkal körbevéve, valamint tőle 50-100 méterre található a kastély és a templom is.