2024. okt 22.

Esterházy-kastély, Csákvár

írta: Távolban lépkedő
Esterházy-kastély, Csákvár

2021 májusában jártam a mai bejegyzésben szereplő kastélynál, akkor a vírushelyzet miatt nem lehetett látogatni. Csak a portás jóindulatán múlt, hogy egyáltalán közel mehettem a bejárati kapuhoz fotózni. Még a parkban sem lehetett körülnézni. Lássuk a kastély történetét:

A csákvári Esterházy-kastélyt Esterházy János építtette Fellner Jakab tervei alapján. Eredetileg és kezdetben, 1760-65-ben egy földesúri kúria építését kezdték meg. A kastély építését viszont később, 1778-ban kezdték el a fertődi kastély mintájára, eredetileg barokk-rokokó stílusban. Majd Göttz Anton tervei szerint átalakították. 1781-1823 között újra többször átalakították (erre okként szolgált például az, hogy 1810 és 1814 között több ízben is földrengés rongálta meg), ekkor kapta Charles Moreau által mai klasszicista formáját, a Versaillesi kastély mintájára. A kastélyban színházterem, kápolna, hatalmas könyvtár, képtár, vadászterem is volt. Összesen mintegy 365 helységből állt.

239870338_667607524641687_461399659688395385_n.jpg

A díszudvart két szárny szegélyezi észak és dél felől, szemben a kastély egyemeletes tömbje. A főbejárat előtt dór oszlopos kocsifelhajtós oszlopcsarnok helyezkedik el. A képen nem látható hátsó kerti homlokzat park felőli oldalán 4 db korinthoszi oszlop tartja fogsorpárkányzatú korlátlábak sorából álló mellvédet. Ennek közepén található a két griffmadár által tartott Esterházy pajzscímer. A mai konyha és ebédlő, régen istálló és lovarda volt.

A kastélyhoz tartozik egy klasszicista angolpark is, melyet már 1779-től kezdve terveztek és gondoztak. Közel 400 féle fafajtát ültettek, melyekből még ma is láthatók a mediterrán fenyők, a 200 éves platánfa, és a gesztenyefák.

Az épület 1954 óta TBC kórház, majd a Fejér Megyei Szent György Kórház Csákvári Intézeteként működik.

Szólj hozzá

Utazás Történelem Műemlék Csákvár Túrázás Kastély Esterházy-kastély Távolban lépkedő