2024. okt 03.

Schwartz-Fried kúria, Zsadány-Fancsikapuszta

írta: Távolban lépkedő
Schwartz-Fried kúria, Zsadány-Fancsikapuszta

2020-ban az Alföldi Kéktúra teljesítése során jártam hazai pályán, Békés megyében, azon belül is Zsadány községben és a hozzá tartozó Fancsikapuszta elnevezésű területen. Persze megyei emberként többször jártam a községben, de sosem sikerült eljutni a kúria épületéhez. Így amikor végre összejött, az októberi naplementében különleges látvány volt a kúria, még az alább olvasható siralmas állapotában is valami megfoghatatlan aura lengte körül.

248925322_721203025948803_1586668193481256840_n.jpgZsadány egy község Békés megyében, környékének őslakói a géták vagy a szarmaták voltak, de több más nép, így a hunok és az avarok is éltek ezen a környéken. A honfoglaló törzsek az itt talált bihari Földvár elfoglalásával telepedtek meg a vidéken. Írásos források 1219-ben említik először a községet. Fancsikapuszta pedig Zsadány része, mely a feltételezések szerint a honfoglalás után önálló település lehetett Fancsika néven, melyet az itt található feltételezett királysírok és korhányok bizonyíthatnak. Fancsika a néphagyomány szerint Attila hun király sok nyelven beszélő kémje, követe volt. Itt áll a már romos Schwartz-Fried kúria.

A kúria klasszicista stílusban épült a XIX. század közepén. Az épület eredetileg az okányi Schwartz földbirtokos családé volt, majd Fried Ignác földbirtokos tulajdonába került azzal, hogy feleségül vette az örököst Schwartz Bellát. A Fried család Nagyváradon élt, az 1800-as évek második felében került birtokukba a fancsikai uradalom a kúriával, amelyet a kor ízlésének megfelelően továbbépítettek, bővítettek. A szovjet invázió után a kastély teljes berendezését széthordták. A II. világháború után az épületben iskola működött és két tanítói lakás is ki lett alakítva. 1975-ben az iskola megszűnt, mivel a lakosság az 1959-es TSZ szervezés után fogyatkozni kezdett, valamint a helyi a bolt is bezárt. A területen TSZ üzemegység is működött. A rendszerváltást követően kárpótlásként felosztották a területet.

Sajnos a kúrai állapota nagyon rossz, a tetők beszakadtak, az egész épület romokban hever. A kovácsoltvas kerítésnek csak maradványai fedezhetők fel, a kapuszárnyak kidőltek. Egy 2005-ös újságcikk szerint a klasszicista kúria még 1986-ban, a tanácsi időkben egy rossz traktorért került egy akkori GMK tulajdonos kezébe. Utána egy debreceni polgár vásárolta meg, aki jelentős hitelt vett fel a felújítására, amiből aztán semmi sem lett. Egy olasz érdekeltségű Kft. tulajdonába került, aki állítólag 2,5 millió forintot fizetett érte. A tulajdonos megbetegedett, a fia pedig nem folytatta a kastély felújítását. Akkor, 2005-ben, a műemlékvédelem szakemberei 500 millióra becsülték a felújításának költségeit. Nem mondok vele újat szerintem, hogy ez aligha fog valaha is megvalósulni. Kár érte...

Szólj hozzá

Utazás Történelem Kéktúra Kúria Túrázás Alföldi Kéktúra Távolban lépkedő Békés vármegye Zsadány