2023. nov 14.

Kisfaludi templomrom, Mindszentkálla

írta: Távolban lépkedő
Kisfaludi templomrom, Mindszentkálla

Mindszentkálla a Balaton-felvidéken, a Káli-medence észak-nyugati részén, a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. A település az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. Első írásos említése 1277-ből ismert, majd 1324-ben neve Villa omnium sanctorium Kaal volt. Később Mindszentkállakisfalud néven említették. Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud (utóbbi esetében előfordul a Kiskál elnevezés is). Ezek összeépüléséből, egyesüléséből keletkezett a mai település. A Káli-medece községei Kál horka (harka, vérbíró) szállásbirtoka volt, és mint ilyen, 1341-ben került a veszprémi püspök birtokába, cserébe Tátika váráért. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették. Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze.
345601789_742061354288376_7479309978853550163_n.jpg
Mindszentkállán, a Kopasz-hegy aljában, a Garanya-tetőn található az egykori Kisfalud templomának maradványa.
345447682_6798155110198897_5871060815629993333_n_1.jpg
Történetéről szinte semmi adat nem maradt fenn. A középkori templom első írásos említése egy 1335-ben kelt dokumentumból származik. A helyben kihelyezett tájékoztató tábla szerint hajója román kori, vagyis román kori alapokra épült a szentélye, ami gótikus. Keletelt templom, a legjobban a szentély és a hajó közötti falszakasz maradt meg. Feltételezések szerint a település jelenleg használt és 1829-ben épült templomában található kő keresztelőmedence és szenteltvíztartó Kisfalud templomának romjaiból származnak.
345639177_234559779260114_3078461815240484296_n.jpg
Mindszentkálla jelenlegi temploma mellett felsétálva érjük el a templom maradványait. Az odafelé vezető utat nehezen találtuk meg, mert a táblák kissé zavarosan jelzik, hogy merre van. Érdekes, hogy néhány helyit megkérdezve, azt sem tudták, hogy miféle templomromról beszélek. De végül sikerült megtalálni a helyes utat.
345560644_530722979272981_8223495853255996710_n.jpg
A romok mellől csodálatos panoráma nyílik a Káli-medencére, Szentbékkállára, valamint a Kereki-dombra, ahol az egykori Kerekikál falu templomromja áll.
Szólj hozzá

Balaton Utazás Történelem Műemlék Túrázás Mindszentkálla Templomrom Balatoni romok