Mezőhegyes egy olyan Békés vármegyei település, ahol nem lehet betelni a műemlék jellegű épületekkel. Különös, Magyarországon egyedülálló, páratlan értéket képviselnek a zabsilótornyok.

A mai bejegyzésben szereplő, boltozatos manzárdtetős torony 1830-ban épült. A mezőhegyesi birtokon 1830 és 1832 között terjedt el ez az új épülettípus báró Boxberg Frigyes ménesparancsnok kezdeményezésére, amik közül már csak 7 maradt fenn.

Mivel a Mezőhegyesen tenyésztett lovak takarmányozására zabot használtak, eredetileg a termény tárolására építették a tornyokat. A zabsilók felépítésének köszönhetően a termés megőrizte frissességét: Az első ránézésre ablaknak látszó nyílások szellőzők voltak, melyeket a torony szemben lévő oldalain azonos, a szomszédos oldalakon eltérő magasságban alakítottak ki. Ennek köszönhetően a szél mindig átjárta a silózott takarmányt. A szellőzőnyílásokhoz belül egy faszerkezetet illesztettek, amiben különböző méretű furatok biztosították a levegő szabad áramlását. A toronyba felülről öntötték be a zabot, ami egymást keresztező lamellák között keveredve, szellőzve ért le a lefejtőzsákhoz. A tornyok alsó részén – a malmokhoz hasonlóan – garatba öntötték a zabot. A művelet elvégzésének következtében a termény egyre lejjebb és lejjebb csúszott a toronyban, nem állhatott össze. A tornyok befogadóképessége 500 mázsa volt.

A 39-es majori toronyhoz hasonlóan ez is eléggé külterületen fekszik, csapadékos, sáros időben nem egyszerű megközelíteni. Teljesen pedig nem is lehet, mert közvetlenül mellette egy üszőtelep működik, ami kerítéssel van körbevéve. Vandálkodásra azért nem adtam még a fejem. Szintén erősen leromlott állapotban van ez a torony is, ennek ellenére van benne valami műemléki, ipartörténeti szépség.