2019-ben jártam utoljára két barátommal Székelyföldön, amikor a Csíki Sörfesztiválnak otthont adó Csíkszentsimonba igyekeztünk eljutni. Útközben egy estét Kolozsváron töltöttünk, kiváló szállásadóinkkal hosszasan beszélgetve múltról, jelenről. Közben előkerültek a pálinkák és sajtok is, tudtuk, hogy emlékezetes este marad mindannyiunknak. Mindezt azonban megelőzte egy városnézés (azért nem írok felfedezést, mert már előtte is többször jártam a városban). Ennek során megtekintettük a híres Házsongárdi temetőt is, ahonnan felemás érzésekkel távoztunk.

Apáczai Csere János erdélyi magyar pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés előfutára, az erdélyi puritánus mozgalom kiemelkedő alakja, az első magyar enciklopédista volt, a karteziánus ismeretelmélet korai magyar követőinek egyike. A korszerű magyar neveléstudomány első képviselőjeként tarthatjuk számon, aki az elmaradottsággal vívott küzdelme során újszerű elgondolásokkal harcolt az oktatásügy megjobbításáért, a tananyagában és szervezeti felépítésében egyaránt korszerű iskolarendszerért, a tanári hivatás megbecsüléséért, és mindehhez kapcsolódóan a korszerű tudományos gondolkodás és művelődési viszonyok meghonosodásáért, a polgári társadalom kiépüléséért, a pallérozott anyanyelvi írásbeliség kialakulásáért.

Sírja a Házsongárdi temetőben található, mely nemcsak Erdély, hanem Európa egyik legrégebbi sírkertje. A Házsongárd szó eredete feltételezések szerint a német Hasengarten (nyulaskert) vagy Haselgarten (mogyoróskert) kifejezések magyarosodott formája. A középkori Kolozsváron eleinte a főtéri templom és a várfalak köré temetkeztek, de az 1585-ös pestisjárvány idején ezt újra kellett gondolni. 1585. május 11-én alapította a temetőt a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése. Egy határozatot hoztak, miszerint a várfalaktól délre fekvő területen, az akkori dinnyeföldeken hozzanak létre egy temetkezésre alkalmas területet, de a járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. A telket sövénykerítéssel kerítették körül, és faragott kapuval látták el. Felekezeti hovatartozástól és nemzetiségtől függetlenül temetkezett ide a város lakossága. Néhány magyar vonatkozású nyughely a teljesség igénye nélkül: Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Dsida Jenő.

Az idők folyamán a temetőt többször kibővítették, így jött létre 1739-ben a lutheránus temetőkert, majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben a temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. De ezek a kísérletek inkább balul ütöttek ki, a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását, mint a műemlékjelleg megőrzését szolgálták. A XIX. század végén dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A ravatalozó kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.

Gaal György kolozsvári helytörténész szerint a temető elrománosítása az 1960-as évektől vált tervszerűvé, és a 1970-es évek közepére, mikorra betelt minden sírhely, ez még hangsúlyozottabb lett. A magyarok számára rettentően körülményessé vált a sírok öröklése, átíratása. A megváltatlanul maradt sírokat új temetkezőknek – főleg románoknak – osztották ki. A temetőt 1962-ben végül államosították. Az ezt követő időszakban megindított túlméretezett iparosítás, a munkaerőként betelepített, főként román lakosság felduzzasztotta a várost, olyannyira, hogy az 1990-es évekre a lakosságnak már a negyedét sem tették ki a magyarok. Szomorú kontrasztként a Házsongárdi temetőben ugyanekkor háromnegyed részben magyar halottak nyugszanak. 1982-ben már a magyar sírok fele megváltatlan maradt, melyek aztán tömegesen kezdtek eltűnni. A sírkövekről lecsiszolták a régi magyar nyelvű feliratokat és címereket, az ott nyugvók neveit és a történelemről árulkodó évszámokat, a helyükbe pedig újak kerültek. 2002-ben aztán újra tömegesen tűntek el a magyar sírok. Reményre adhat okot, hogy az egyházak indítottak egy akciót, miszerint átveszik a sírok megváltását, ha a család nekik felajánlja.

A sok elhanyagolt családi sírkert, a düledező, beázó kripták és emlékművek, a lejáró, megváltatlanul maradó sírhelyek és a szándékos rombolások végül valódi cselekvést szültek. 1999-ben létrehozták a ma is működő Házsongárd Alapítványt, Gergelyné Tőkés Erzsébet vezetésével. Ez a szervezet kezdte el megmenteni és rendbe tenni a temető magyar sírjait és kriptáit. A nyughelyeket diákok bevonásával takarították.

2012-ben, amikor Kelemen Hunor a művelődésügyi miniszter posztját töltötte be a kormányban, sikerült elérni azt, hogy 397 sírt megjelöljenek, amelyeket akkor sem lehet kiadni, vagy a helyükre temetkezni, ha nem váltják meg őket.

A műemléktörvény jelenleg nem védi a sírokat, az államosított sírkertben a sírhelyek megváltása egyre nehezebb. A régi, feliratos kövek megdőlve állnak, vagy megcsonkítva hevernek szanaszét. Az épületek nagy része is omlásveszélyes: a családi kripták, mauzóleumok fedele tönkrement, az eső és a hó beáztatta őket, lemosta vakolatukat, megbontotta falaikat.