Július elején a Bükkben túráztunk és felkerestünk néhány környékbeli nevezetességet is, mint pl. Bélapátfalva mellett/felett a Bél-kő és a természetvédelmi terület. A hegy leküzdése után egy kisebb magaslat várt reánk Szarvaskőn, ahol az egykori vár maradványait kerestük fel. Este Felsőtárkányon volt a szállásunk, ahol másnap a kisvasúttal utaztunk, majd felkerestük Noszvajon a barlanglakásokat és a De la Motte kastélyt, később Szomolyán a kaptárköveket és a kilátókat. Hazafelé megálltunk Hatvanban fagyizni, de ha már ott voltunk, akkor nem maradhatott ki a Kossuth téren a Grassalkovich-kastély és a Városháza épülete sem. Nos, ezekről mind olvashattatok részletesen az elmúlt hetekben, kivéve a legelső látványosságot, a Bél-kő magaslatát és a 92,27 ha területű Bél-kő Természetvédelmi Területet.

Ha a Bükk-fennsík nyugati végén fekvő Bélapátfalván járunk, mindenkinek egyből feltűnik a település hátterét meghatározó csipkézett hegytömb. Ez maga a Béli-medencéből kiemelkedő Bél-kő, melyet az évtizedes bányászat alakított ilyenné.

A bél-kői bányát azután nyitották meg, hogy Wessely Károly bécsi építészeti tanácsos 1908-ban cementgyártó üzem építésébe kezdett Bélapátfalván. A Bél-kő hegyen a bányanyitás 1909-ben kezdődött az észak-nyugati hegyoldal lejtőjének közepén 550 méter tengerszint feletti magasságban. A hegy nem csupán különösen tiszta mészkövével, hanem agyagpalájával is az ipart szolgálta. A bányászat sokáig teraszos-lépcsős műveléssel folyt egészen 1963-ig. Amikor ez már veszélyessé vált a hegyoldalban, 1964-től a kőfejtést a hegy tetejére, a gerincre költöztették 730 méter magasságban. A XX. század elejétől tartó bányászat során mintegy 19,475 millió tonna mészkövet termeltek ki a hegy testéből, így eredeti tömegéből kb. 7 millió köbméter hiányzik. Ezeket a cementgyár, illetve a II. világháború után épült, égetett meszet előállító mészüzem hasznosította. Az égetett mész gyártását 1998-ban, míg a cementgyártást 2000-ben fejezték be. A bányát a kőfejtő rekultiválása és tájrendezés után 2002-ben zárták be.

Az egykori fenséges sziklaletörés egyetlen épen maradt részére, a délnyugati orom, melyet 1984-ben elsőként csatoltak a Bükki Nemzeti Parkhoz, így ez a rész megmaradhatott a hajdani teljes Bél-kőből. 2008-ban védetté nyilvánították a hegy 550 méter feletti részét. A Bél-kő területe tehát védett, a dél-nyugati csücsök, a Simon vára lejtője viszont fokozottan védett, ahol nem lehet letérni a kijelölt ösvényről.

A területet bejárhatjuk a 6,5 km-es Bélkő tanösvényen, melynek 7 állomása van. A tanösvény a ciszterci apátság középkori templomától indul és a Bél-kő megmaradt 815 méter magas csúcsán kialakított kilátóhelyen végződik:

1 állomás: Ciszteri apátság: a monostor történetét ismerteti

2 Bükkerdő a Bél-kő északnyugati oldalában: a Bükk erdőjéről szól

3 János-hegy: a környék és a Bélkő élővilágának bemutatása

4 Vasbánya-oldal: sziklagyepek, és érdekes növények pont

5 Palabánya (geológiai bemutatóhely): a cementgyártás folyamatát ismerteti

6 Szász-bérc: a Szász-bércet alkotó kőzetekről és növényzetről szól

7 Bél-kő csúcsa (kilátóhely): a hegy tetején működő bányáról szóló tájékoztatás

A Bél nemzetség hajdani szállás területe fölé magasodó Bél-kő a vidék szent hegye, melynek csúcsán még a közelmúltban is áldozatot mutatott be a környék lakossága: Apostolok oszlása napján, július 15-én az új lisztből sütött első kenyeret, felvitték a hegyre és a mészkőszikla tetejére helyezték. A Bél-kő délkeleti oldalában Baranyi István remete 1720 körül épített remetelakot és kápolnát. A kicsiny Szentháromság remeteség 6×4 méter alapterületű kápolnájának csak az alapfalait találjuk meg a Disznós-kút nevű – mára elapadt – forrás mellett.

A Bükk-fennsíkból félszigetszerűen kinyúló Bél-kő változatos növényvilágot rejt: havasi ikravirág, a havasi iszalag, a korai szegfű, a hármaslevelű macskagyökér, a fürtös kőtörőfű, cserszömörce, a gérbics, a harangcsillag, a tarka imola, a borzas vértő. Emellett a Kárpát-medence több bennszülött faja is megtalálható itt: például a husáng, a magyar nyúlfarkfű, a pannon madárbirs és a Sadler-imola. A hegy kiemelkedő botanikai értéke a mediterrán hegyvidékekben otthonos szirti pereszlény, amely hazánkban csak a Bél-kőn fordul elő.

A Bél-kőéhez hasonlatos sziklai faunát legközelebb a Balkán-félsziget hegyvidékein – a Pirin-hegységben és a Rilában – találunk: a T betűs pávaszem, a nagy fehérsávoslepke, az égszínkék hangyaboglárka, a kisszemes csinosboglárka. A kétéltűek: gyepi béka, a kisebb erdei béka, a lomha barna varangy és a sárga-fekete mintázatú foltos szalamandra. A hüllőket: faligyík, lábatlan gyík, erdei sikló, rézsikló. Az erdők övezte hegyorom madárvilága is rendkívül gazdag: hollók sokasága, amint gyakran összetűznek a visszatelepülő vándorsólyommal és a környéken költő egerészölyvekkel. A madarak közül a legjellegzetesebb faj a bajszos sármány, a fekete harkály, vagy a fokozottan védett, alkalmanként előforduló fehérhátú harkály. A Bélkőn található földalatti üregek, bányavágatok ideális élőhelyei több denevérfajnak.