Abaligeti-tó, Abaliget
2023. júliusban folytattuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra bejárását kis csapatunkkal. 5 napra terveztük a túrát, melynek végállomása Abaligeten volt. Természetesen ha már ott jártunk, nem hagytuk ki a barlangot, már csak azért sem, mert RP-DDK pecsételőhely. A barlang a Mecsek egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalója. De most nem erről lesz szó – hiszen erről már olvashattatok az oldalon –, hanem a mellette fekvő kisebb tóról, az Abaligeti-tóról. Kisebb? Igen, van egy nagyobb is, az a Csónakázó-tó.
A Mecsek tövében, Orfű mellett található Abaliget, ami egy kis község Baranya vármegyében, a Pécsi járásban. Egyes kutatók kelta eredetű településnek tartják. A XI. században az Aba nemzetség alapította, melynek legismertebb tagja Aba Sámuel királyunk volt. A kirándulók és a pihenni vágyók körében népszerű célpont. Az Abaligeti-tó és a Csónakázó-tó 1959-ben keletkezett úgy, hogy az Abaligeti-barlangból kifolyó vizet elzárták. A meder enyhén iszapos, nagy akadályokra nem kell számítani.
Az Abaligeti-tavat egy sétányon járhatjuk körbe, a tóban való fürdés teljesen pedig ingyenes. A strand környékén igényesen felújított öltözők és vizes blokkok kerültek kialakításra. A tó területén egy büfé, egy étterem is kialakításra került, a kisgyermekeket biztonságos elemekkel ellátott, zárt játszótér várja. A Csónakázó-tavon – mily meglepő – lehetőség van csónakázni, de vízibiciklizni vagy horgászni is. A tavak körül szállások, kempingek várják a megszállni vágyókat.