2024. jan 02.

A Szent Vencel templom romjai, Kercaszomor

írta: Távolban lépkedő
A Szent Vencel templom romjai, Kercaszomor

Kercaszomor egy község az Őrségben, Vas megyében, mely 2008. november 20-tól Communitas Fortissima, a „Legbátrabb falu” címet viseli. 1942-ben jött létre Kerca és Szomoróc községek egyesítésével. Kerca először egy 1208-as oklevélben szerepel „villa speculatorum Kurcite” néven, vagyis: Kurcite, az őrök faluja. Szomoróc nevét a szájhagyomány szerint a honfoglalás alatti harcokban, a község határában hősi halált halt Zomor vezérről kapta. Az 1208-as oklevélben említés esik még a Szent Vencelről elnevezett kőtemplomról is, amely az „Őrök Földje” és a felsőlendvai uradalom, azaz a mai Kercaszomor és Szerdahely határán állt.
320654614_890306619069198_5639387433182505435_n.jpg
Azonban nincs arra vonatkozóan adat, hogy Kercaszomoron mikor épült a Szent Vencel templom. Az Országos Levéltárban lévő adat szerint a tatárjárás idején, 1242-ben felégették a mongolok, csak a falak és a kőkerítés maradnak meg. A mongol invázió elmúltával a templom újjáépült, és 1550-től református templom lett – ekkor terjedt el ugyanis a reformáció Őrségben. Gróf Batthyány Ádám rettenetes ellenreformációs elnyomása miatt azonban a templomban a gyülekezeti élet később teljesen megszűnt. 1732-ben katonai erővel elvették a kercai református templomot is, és átadták a katolikusoknak. A következő 50 évben a hívők Kustánszegre jártak istentiszteletre, egészen II. József türelmi rendeletéig.
A református egyházközség 1782-ben történt újraszervezése után, a 22,75 méter hosszú és 11,40 méter széles új templomot, 1788 és 1790 között a falu közepén álló telekre építik, melyet a Batthyányaktól kapott a gyülekezet. A templom megépítéséhez a helybeli plébános tiltakozása és feljelentése ellenére, az 1732 óta romos állapotba került Árpád-kori Szent Vencel templom köveit hordták le a faluba. Az építkezéskor tehát az Árpád-kori templom teljes anyagát felhasználták, csak a harang maradt a katolikus egyház tulajdonában. Az új templom felszentelésére 1790. december 5-én került sor. 1797–1799 között döngölt padlóját téglával rakták ki. A fatorony 1826-ban villámcsapás következtében leégett. A templom falait 1831-ben renoválták. Az új torony építésére 1842-1843 között került sor. 1851-ben a templom fazsindelyeit hozták rendbe, 1870-ben a tornyot bádoggal fedték be, és a fazsindelyeket cserépre cserélték a templomtetőn. Felújítások történetek 1909-ben, 1940-ben és 1981–1983 között, valamint legutóbb 2013-ban.
A Szent Vencel templom romjai a Pusztatemető elnevezésű dombtetőn találhatóak meg.
Szólj hozzá

Utazás Történelem Természet Kéktúra Túrázás Kercaszomor Templomrom RPDDK