Szamos-bazár, Partium
A legutóbbi bejegyzésem a Partiumban, a Bihar-hegységben található Csodavárról szólt. Maradjunk ennél a láncolatnál és fűzzünk fel rá egy újabb szemet, ezúttal a Szamos-bazár „személyében”. Itt is abban az évben jártam, amikor a Csodavárnál, csak egy másik napon. Ekkor már tejköd ereszkedett le a sejtelmes tájra…
A Meleg-Szamos forrásvidékét Czárán Gyula tárta fel, és ő adta a tájnak a Szamos-bazár nevet. A Varasó-havas lábánál fekvő Szamos-bazár a Meleg-Szamos forrásánál található sziklafalak, sziklatornyok, vízesések, barlangok együttese. Tulajdonképpen két látványosságot foglal magába: az Aragyásza-barlangot, illetve a Szamos-kőközt.
A bazár, vagyis a barlang bejárata (Babilon kapuja) egy 15 méter magas és 7 méter széles hatalmas nyílás, ahol több patak is a mélybe veszik.
A barlang egyetlen hatalmas járatból áll, ahol több terem is egybeér. A nyíláson átjutva egy nagy terembe érünk, ahol természetes fény árad be a 4 kürtőn át. Itt hatalmas szikladarabok között tör magának utat fülsüketítő zajjal a víz. Egy szűk és sötét rész után halvány fénysugár tör be az I-es ablakon át, majd újra egy sötét szűk kanyon következik. A 212 méter hosszú barlang bejárást láncok, falétrák és hidak könnyítik meg.
Ha átmentünk a barlangon, akkor az egy szűk kijárat után meredek falú kanyargós szurdokká válik, aminek Medúza-zug a neve. A kanyon az Aragyásza-tisztásra és az itt található a Fortuna-ligetre vezet, ahol balra a Sárkány-zugban a Feredő-patak egy kis vízesése is látható. A rétről kezdődik a Meleg-Szamos szorosa vagy más néven a Szamos-kőköz.
A barlangból kiérve két körtúra közül is választhatunk: az első a kisebb, ami felfelé visz, az Aragyásza körút folytatása, melyen a barlang kikerülésével újra a bejárat kapujához juthatunk. Ez a körút a barlangon át és vissza felette kb. 2 óra. A nagyobb körtúra a 8 km-es és nagy szintkülönbségű Meleg-Szamos körutat járja be és lefelé indul. Ha ezt választjuk, olyan látványosságokat érinthetünk és láthatunk, mint a Moloch-vízesés, a Kohó-barlang, a Szamos-völgye, a Piccoló-zuhatag melletti Baltazár (Belczazár) Palotája-barlang, a Szamos-vízesés, az Elvált torony, a Kis Tunnel-barlang, a Baál-tornya, a Cukorvár kilátója, a Belvedere sziklaerkély, a Moloch-barlang, a Bábel sziklák, az Égett-kő, a Visszhangos-kő és a Tolvajkő.