Gál-féle szélmalom, Karcag
Korábban írtam róla, hogy évek óta tervezem a 4 nagyobb magyarországi tó körbetekerését, de ezek éveken át csak tervek maradtak. 2022-ben azonban erőt vettem magamon és nekiláttam a terv megvalósításának, hiszen rövid ahhoz az élet, hogy csak önmagában tervezgessünk. A Velencei-tó után - a terv második felvonásaként - a Tisza-tó következett. A tavat szintén az óramutató járásával ellentétes irányba tekertem körbe egy haverommal, így kicsit több volt a leejtő. Odafelé nagyon kalandos volt a vonatút, így kikötöttünk Karcagon, ahol volt 2 óránk szétnézni, így hát eltekertünk a város határában álló híres szélmalomhoz is.
Karcag városában régen 60 malom működött, közülük 11 volt szélmalom. Mára csak ez a szélmalom maradt fenn. Az 1859-ben épített, műemlék jellegű, népi stílusú Gál – Gálszabóné (Gál
Szabóné) – Deákné-féle, röviden Gál-féle szélmalmot helybeli téglából építette Gál Ferenc, egy bástyaszerű téglafallal körbekerített, dombszerű emelkedésen, hogy vitorlái jobban kihasználják a szelek energiáját. Az épület forgó tetőrésszel és négy széllapáttal készült, tornyos vagy holland típusú szélmalom, mely a XVII. századtól terjedt el hazánkban. Az ablakokkal áttört falú szélmalomban 1949-ig folyt a munka, búzát őröltek és szemes terményeket is daráltak. Utolsó működtetője Barna István volt. Az államosítás után kalapácsos darálót üzemeltettek az épület földszintjén.
A szélmalom 2022.06.15-től újra látogatható, belső berendezése épen maradt, hat szinten lehet megtekinteni a technikatörténeti szempontból is egyedülálló szerkezetet. Lapátjai közül kettő a felújítás következtében sérült meg, ezért le kellett szerelni őket.
Az 1. szint: az őrlendők átvételének, ill. kiadásának a helye. Itt kapott helyet a felhordó szerkezet (az„emelőszánkó") és egy hasábszita.
A 2. szint: a lisztespad - a daráló kiadórésze és a malomkövek távolságát szabályozó szerkezetek szintje.
A 3. szint: a két malomkőjárat és a kőemelő eszköz helye. Itt történt maga az őrlés.
A 4. szint: itt találhatók a malom legfontosabb mechanikai berendezései, a fő, vagy un. királytengely, a sebeskerék és 2 db kisorsó.
Az 5. szint: a királytengely átmenő szakasza és az ácsműhely.
A 6. szint: a vitorlaszárnyak energiáját a malomkövekhez közvetítő berendezések helyezkednek el itt. A szelestengő, az un. nagybálvány, a fogaskerekek és orsók, a tetőt szélirányba fordító a fal síkján körbefutó fogasléc. Ezen a szinten körben a kis négyszögletes kitekintő ablakok a város tűzfigyelő szerepét is betöltötték.