2023. nov 01.

Csomorkányi templomrom, Hódmezővásárhely

írta: Távolban lépkedő
Csomorkányi templomrom, Hódmezővásárhely

A korábbi történelmi időkben számos kisebb-nagyobb falu terült el a mai Hódmezővásárhelyen és környékén. Jellegzetessége volt a tájnak a számos ér, tó, vizenyős terület. A történelmi adatok szerint a környéken, mintegy 15 településnek volt temploma, ezek közül ötnek az alapjait tárta fel a régészet. Csomorkány falu első okleveles említése 1231-ből származik. Ez a terület kiemelkedett a környék lápvilágából, ezért megfelelő helynek tűnhetett a letelepedésre. Az Árpád-kori Csomorkány a XIV. században mezőváros lett, majd a Hunyadiak birtokaként élte virágkorát. A XVI. század második felében 38 házat számoltak össze Csomorkányban. Megközelítően 2,25x2,25 km-es az a terület, amelyen Csomorkány feküdt. A település pusztulását Petrev basa 1566-os hadjárata okozta, de ekkor még a Török Hódoltság részeként újjáéledt. Végleg 1596-ban pusztult el templomával együtt, és sohasem éledt újjá. Földje 1775-től került a Károlyi-család tulajdonába.
352543024_697756359028313_6874187489072476002_n.jpg
A román és gótikus stílusú téglatemplomot a XIII-XIV. Században 1450 és 1470 között építhették félköríves apszissal, nyugatra támpilléres bővítéssel. A templom hosszú, keskeny, magas épület volt, gótikus hálóboltozattal, támpillérekkel. Belsejét vöröshomokkő-őrleménnyel színezett habarccsal vakolták, freskókkal díszítették, padlóját égetett cseréplapokkal burkolták. A romokatt 1830 körül megerősítették. A templomrom feltárását 1892–95 között kezdte meg Szeremlei Sámuel, majd Varga Antal folytatta a munkát. Ekkor még épen állt az öt méter magas északi fal. A XX. század elején is voltak helyreállítási munkálatok, de a környékbeli lakosok inkább elhordták az itt fellelhető téglákat, amelyeket a környékbeli építkezésekhez használtak fel. A korábbi feltárások során előkerültek többek között olyan "S" végű hajkarikák, amelyeket a X-XI. században használtak, a kerámia leletek pedig a XII-XIII. századra utalnak. A templomrom mai mérete 9x2,8 méter, eredetileg 25,2x6,8 méter lehetett. Az 1991-es feltárás során freskótöredékeket is találtak, sőt, korábban előkerült összesen 123 darab, XV-XVI. századi sír is.
A Csomorkányi templomrom Hódmezővásárhely és Kardoskút között félúton, az úttól nem messze található. A főútról letérve földúton kell menni, amely esős időben a sár miatt, száraz időben pedig a traktornyomok miatt nehezen járható.
Szólj hozzá

Utazás Történelem Hódmezővásárhely Túrázás Templomrom