Az eddig átélt kalandjaimról és megtett túráimról szóló képeket nézegettem, amikor felsejlett bennem a világosságnak sugara, hogy jó pár évvel ezelőtt a Bihar-hegységben, a Pádis-fennsíkon túráztam barátaimmal és célba vettük a Csodavár néven ismert karsztképződményt. 

A Csodavár tulajdonképpen egy barlangrendszer, melyet Tobiás Miklós fedezett fel 1887-ben. Először K. Nagy Sándor írt róla Biharország című művében. A Csodavár körüli dolinarendszer kiépítése ugyan Czárán Gyulához köthető, aki turistautakat jelölt ki és tett járhatóvá, kilátókat épített, de a barlang tulajdonképpeni feltárása Emil Racoviță nevéhez fűződik 1929-ből. 1949-ben a kolozsvári Barlangtani Intézet folytatott feltáró munkákat és 1957-ben sikerült eljutni a végszifonig. 1972-ben egy brassói alpinista csapat mászta meg a végszifon fölötti sziklafalat, de nem találtak onnan továbbvezető utat.

A Csodavár a Vár-patak völgyének legmélyebben levő pontja (950 méter). Itt egyesül a Vár-patak az Elveszett Világon, illetve a Hamlet-barlangon átjutó víztömeggel, hogy majd a Csodavár barlangrendszeren keresztül 3 kilométerrel távolabb, a Galbina-kőközben lévő Galbina-kitörésnél bukkanjanak ismét a felszínre.

A barlang legegyszerűbben a Glavoj-rét déli oldalából közelíthető meg. A fenyvesek között, a jobb oldalon tűnik fel az első jelzőtábla, mely a sziklaszirtek peremére vinne. Tovább kell menni az úton a második jelzésig, ahol különválik a sárga és a kék pont jelzés. Az innen induló kék kör jelzést követve (a sárga kör jelzés a Galbina körút), mely hamarosan beér az óriási fenyők közé, és lefelé vezet a patakhoz, az első dolinához, ahova kötelek és korlátok segítségével ereszkedhetünk le. Odalent elénk tárul a Várkapu vagy Portál is, amely 73 méteres magasságával és a 30 méteres szélességével lélegzetelállító látvány.

A Portálban van egy kisebb vízesés is, valamint a kapu tövében található egy nagy víznyelő is, ami az egyik földalatti barlangcsatorna bejárata. A kapun átjutva a folyosó körülbelül 8 méter széles és 20 méter magas. Innen érhetünk el a második dolinába, mely sokkal szűkebb, de itt a turistaút a felszínre vezet. Jobbra azonban van egy letérő ami a barlang további részébe vezet: a sziklák több helyen is elzárják a patak útját, és tavakat képeznek.

Alacsony vízállás esetén a tavak egy részét át lehet lábalni, de mindenképpen ajánlott a megfelelő felszerelés. A második dolina oldalában is található egy hatalmas lyuk, amely a belső barlangrendszer egyik ablaka: tehát a dolinák a föld alatt is összeköttetésben állnak egymással. Az itt körülöttünk lévő merőleges sziklafalak magassága a 100 métert is eléri.

Ha nem a barlangon keresztül haladtunk, akkor innen vissza lehet mászni az első dolinába, hogy továbbmehessünk a harmadik dolinába, ahol egy sziklatörmelékes peremen vezet az út, végig a dolina kanyarulata mentén. Itt a körülöttünk lévő sziklaerkély magassága már eléri a 200 métert is. Itt is található egy, a barlang folyószintjére vezető sziklahasadék, ami több méteres magasságú és szélességű. A barlang összesen 14 tóval rendelkezik. A legnagyobb terme a Kőomlásos-terem, mely a 7. tónál található és amely több, mint 100 méter magas. Az utolsó tó a barlang végét jelenti, innen a víz egy szifonban folytatja tovább az útját a Galbina felé. A harmadik dolinából a kifelé vezető utat Tulogdi gátornak nevezik, amely hosszan és meredeken felfelé vezet a dolinák felső szirtjére. A kék kör jelzés a Csodavár dolináinak szirtje mentén visszatér a Glavoj-rétre, a sárga jelzés pedig tovább halad a Galbina-kőköz felé.

A túra során több helyen meredeken, láncos úton vagy néhol acéllépcsőkön kell áthaladni, a barlangban való haladás pedig csak képzett személyeknek és megfelelő felszereléssel ajánlott.