2024. sze 12.

Bárányfok, Gemenci erdő

írta: Távolban lépkedő
Bárányfok, Gemenci erdő

Többször írtam már róla, hogy 2020-ban teljesítettük az Alföldi Kéktúrát unokatestvéremmel és barátainkkal. Számomra egy régi vágy teljesült azzal, hogy Szekszárdról indulva látogatást tettünk a Gemenci erdőben, igaz nem olyan hosszan, mint azt szeretettem volna. Bárányfok közelében léptünk be az erdő birodalmába és egy darabját végigjártuk, sok érdekes látnivalót felfedezve. Arról már lehet, hogy sokan hallottak, miszerint az erdőben egy kisvasút fut végig. Kezdő állomása Pörböly, végállomása korábban Bárányfok volt, most Keselyűs. Tehát Keselyűsről Bárányfokra már nem járnak a vonatok. Ez a területen látszik is, lassan visszahódítja a növényzet egykori területeit.

266521103_752923942776711_2910101560823194308_n.jpg

A Gemencről röviden:

A Gemenc vagy Gemenci erdő egy természetvédelmi oltalom alatt álló ártéri erdő az Alföld nyugati szegélyén, a Duna mentén, a Sárközben. A Sió torkolatától délre mintegy 30 km hosszúságban és 5-10 km szélességben húzódik. Természetvédelmi szempontból a Duna–Dráva Nemzeti Park területének része. Területéből mintegy 180 négyzetkilométert rendszeresen árvíz önt el, amivel nemcsak hazánkban, de egész Európában is egyedülálló.

265407404_752924049443367_5102796169957004431_n.jpg

266828095_752924166110022_1516618362518005863_n.jpg

Gemenc Zrt.:

A terület erdő- és vadgazdálkodását a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., rövidebb nevén Gemenc Zrt. látja el, melynek jogelődje, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság 1968-ban alakult az Alsó-Duna összefüggő ártéri területén, a 39 ezer hektár területen gazdálkodó Dunaártéri Állami Erdőgazdaság és a 13 ezer hektáron vadásztató Gemenci Állami Vadgazdaság összevonásának eredményeképpen. A Gemenc Zrt. 1993. július 1-től 37.839 hektár állami tulajdonú erdőterületen és 55.700 hektár üzemi vadászterületen gazdálkodik. Az erdő- és vadgazdálkodás mellett a társaság közjóléti tevékenysége is erős: kiállítások, tanösvények, madárles, kilátók, túraútvonalak, a Gemenc Erdészeti Erdei Iskola, a Gemenci Állami Erdei Vasút és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ hivatott a természeti értékek megőrzésének szem előtt tartásával megismertetni az idelátogató turistákat a látnivalókkal. Ezen kívül nyári táborokkal és vendégházakkal is várják a vendégeket.

265915031_752924499443322_3795107764548402821_n.jpg

267269234_752924236110015_1803355635843414987_n.jpgA kisvasútról:

A Gemenci Állami Erdei Vasút hazánk egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad. A 30 kilométeres pályán hétköznap Malomtelelőig, hétvégén és ünnepnapokon Keselyűsig, illetve Gemenc-Dunapart állomásig utazhatnak a kirándulók. Az egyes állomásokon is sok érdekesség várja az utazókat.  

266468319_752924406109998_4358083749823428112_n.jpg

A kisvasút története röviden:

A Kalocsai Érseki Uradalom már az 1800-as évek végén használt lóvontatású kisvasutat, de 1914-ben felmerült egy erdei vasút építésének ötlete, mely 1915-re el is készült. A következő években tovább hosszabbítják a pályát. A háborús viszonyok elmúltával, valamint a kényszertermelések végével a Gemenci területen már nem volt szükség a vasúton történő szállításra. Party József erdőgondnok 1922-ben felszedeti a 3301 fm. hosszú vasúti pályát. A felszedett kisvasút alapja cserkészút lett, a síneket sorompó készítésére használták fel. A Gemenci erdő jelenlegi vasúti pályája több szakaszban épült. A Gemenc-Keselyűs vonal kialakítása 1955-ben kezdődött. 1963-ban épült az ebből kiágazó, Gemenc-Ásásduna felé vezető szárnyvonal a Szomfovai erdőrészig. 1965-ben elkészült a Pörböly és Nyárilegelő közti szakasz. 1966-ra már Keselyűstől Pörbölyig ért a pálya és Pörbölyön kapcsolat létesült a MÁV Baja-Bátaszék vonalával. 1968-ban oldódott Gemenc kormány-vadászterület státuszából eredő zártsága és az állami vezetők szorgalmazták az erdei vasúton a turisztikai célú személyszállítást (ekkor épült a Szomfovai delta-nevű elágazás). A fellendülő turizmus hatására Keselyűstől Bárányfokig hosszabbították meg a pályát, 1982-re kialakítva a 30 km-es fővonalat. Pörbölyről minden nap indul menetrend szerint közlekedő kisvonat az erdőbe. A turista szezon hétvégéin gőzmozdony is vontatja a szerelvényeket. A Gemenci Állami Erdei Vasút a téli időszakban is menetrend szerint közlekedik, ilyenkor zárt, fűtött kocsikkal. 2014. október 27. óta a vonatok nem közlekednek Keselyűs és Bárányfok között.

266785065_752924342776671_7816096617060332624_n.jpg

Szólj hozzá

Utazás Történelem Természet Kéktúra Gemenc Bárányfok Túrázás Kisvasút Alföldi Kéktúra Gemenci erdő Gemenc kisvasút