Vajon elkaptam a járványveszélyt okozó betegséget? A kérdés elsőre furán hangozhat egy kastéllyal kapcsolatban, de nemsokára fény derül a rejtélyre.

Nyakunkon volt a 4 napos hétvége augusztus vége felé, ezért úgy döntöttem, hogy egy kicsit bolyongok a Nagykunság területén az egyik gyerekkori barátommal. Cirka 38 éve vagyunk barátok. 🙂 Szóval a terv az volt, hogy eldugott kastélyokat, szélmalmokat, magtárakat, templom- és egyéb romokat fedezünk fel a területen. Végül kilyukadtunk a Tisza-tónál is, de persze mindig van egy következő, további látnivaló, egy "még a szomszédos nevezetességet is nézzük meg" érzés a kíváncsi felfedezőben.

Már javában a nap felénél tartottunk, sőt már délutánodott a szálló furulyaszóban elterülő, napsütötte Alföldön, amikor Örményesre értünk. Először a Bíró-kastélyt néztük meg - erről egy későbbi cikkben -, majd elkocsikáztunk egy amolyan mezőgazdasági társaság, régi nevén TSZ területére, ugyanis a Kepich-kastély, pontosabban annak romjai ennek területén fekszenek. És hogy jön ide a cikk elején említett járvány? Nos, egy vérbeli felfedezőt és utazót nem állíthat meg holmi figyelmeztető tábla, hogy a területre - ami tulajdonképpen egy állattartó telep - szigorúan tilos belépni járványveszély miatt. Jó, persze mielőtt kihívnám magam ellen a sorsot, a telepen jó pár traktoros ügyet sem vetett ránk. Szóval nyugi, nem szabadítok az emberiségre egy pusztító járványt! 🙂

A Nagykunsági-öntözőfőcsatorna keleti oldalán fekvő klasszicista stílusú kastélyt (valójában nemesi kúriát) a felpéczi Keppich család építtette a XX. század első felében. A Keppichek tehetős nagybirtokosok voltak, akik Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (mielőtt kirobban a vita: akkor még az volt a neve) több pontján, így Tiszabőn és Örményesen is jelentős földterületekkel rendelkeztek. A két világháború között a kúria körül egy gondozott, fásított angol- vagy franciapark terült el. A majorban intenzív és modern mezőgazdasági munka folyt, amely biztosította a család jólétét és a környékbeliek megélhetését. A helyiek a területet ma is Keppich-tanyaként vagy Kepich-majorként ismerik.

A II. világháború után az épületet elvették a családtól. Az Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tulajdonába került, amely TSZ-irodaként és gazdasági központként működtette. A belső tereket brutális módon, funkcionálisan átépítették: a tágas szalonokat fallal kettéválasztották, folyosókat falaztak le, és egymásból nyíló, jellegtelen irodai szobákat hoztak létre. Emiatt az eredeti klasszicista belső díszítések, stukkók és építészeti részletek teljesen megsemmisültek. Mára az egykori angol- vagy franciaparkból szinte semmi sem maradt.

A kastély körüli terület magántulajdonú aktív állattartó teleppé (sertések és tehenészet) alakult. A kúriát közvetlenül körbeépítették modern mezőgazdasági hangárokkal és istállókkal, teljesen elvágva azt a tájképi környezetétől. Az épület teljesen elhagyatott, üresen áll. Illetve néhány, az emberi jelenlétre utaló nyomot találtunk, ami görbe tükör és annyira jellemző: sörösüvegek, elhasznált ruhák, szatyrok, szemét stb. mindenhol. Kívülről szabadon megtekinthető (bár az aktív gazdaság korlátozhatja a mozgást), ám romos, balesetveszélyes állapota miatt a belső terek látogatása nem, vagy csak kellő óvatossággal ajánlott. Megközelítése néhány helyen bozótharcot kíván.