Régóta terveztem egy egész napos utazást a Partium, azon belül is Bihar megye eldugott értékeinek felkutatására. Munkatársammal összeegyeztettük a tegnapi napot és hajnalban nekivágtunk az útnak. Kapóra is jött a dolog, mert az autót is meg kellett már járatni kicsit. A tegnapi nap termése így összesen: 4:20-kor ébredés, majd’ 300 km vezetés a Partiumban, 2 várrom, 2 fatemplom, 1 kolostor maradvány, 1 sziklakilátó és megannyi természeti látnivaló felkutatása, 3 hegyre fel- és lemenet, az egyik esetben 2 km felfelé, a másik esetben a végén négykézláb, természetesen nem a kijelölt ösvényen, 35.000 lépés, 5 geoláda találat és 2 pálcikás jégkrém.

Nagyszalontai városnézésünk után folytattuk az utat kelet felé, előbb Gyanta (Fekete-Körös bukógát), majd szépen sorban Feketekápolna (Fatemplom), Belényesszentmiklós (Pálos kolostor maradványai) és Sólyom következtek.

Sólyom a Béli-hegység északi lábánál, a Fekete-Körös bal partján fekvő apró kis falu. Nevével először 1487-ben találkozunk egy oklevélben, amely Solyond, Sylyond néven említette a falut. Később 1600-ban Soliond, 1692-ben Solom, Solondi, 1808-ban Sólyom (Beél-), Solym, 1913-ban Sólyom néven említik az iratok. A falu a fennmaradt hagyományok szerint a pálos szerzeteseké volt. A település határában emelkedő Kristor nevű hegyen zárda romjai voltak láthatók, de azokból mára semmi sem maradt.

Egy kis visszaemlékezés az oldal cikkeiből és az elnevezések zűrzavara:

A Partiumban elég sok település nevében szerepel a Sólyom elnevezés. Arad után, Világos környékén találjuk Solymosvár települést és Solymos várát, északra Élesd közelében Sólyomkőpestes falut és Sólyomkő várát, délen pedig Sólyom falut és hasonló nevű várát, amit Sólyomkő vára néven is említenek. Egyébként a latin nyelvű okiratok a középkorban ezt a kettősséget meg is említik, mármint hogy két várat is Sólyomkővárnak neveznek. A káoszt fokozza, hogy létezik egy Sólyomkővár nevű település is, de ott nem találunk erősséget, várat. Egyébként nem olyan vészes átlátni a helyzetet és az elnevezéseket, de nem árt képben lenni.

A vár maradványai a falutól kb 2-2,5 km-re délre találhatóak. A faluból egy erdészeti út indul déli irányba, ami elég jó minőségű. Sólyom vára, pontosabban annak romjai annyira eldugott helyen találhatóak, hogy még a helyiek sem tudták egy korábbi kutatásom alkalmával, hogy pontosan hol vannak. Ezúttal alaposabban felkészültem tervezésből és szerencsére egy helyi román férfi is segíteni tudott, igaz csak annyit tudtunk kihúzni belőle magyar nyelven, hogy „arra, kicsi”. De ennyi is elég volt, hogy legalább az irányt belőjük. Az erdészeti útról egy patakon kell átkelni, ami a mi esetünkben igen egyszerű volt, mert semmilyen nehézséget nem okozott a sajnálatos szárazság miatt. A térképek által jelzett alkalmi parkolótól egy szekérút vezet fel a hegytetőre, de érdekes módon nem abba az irányba kell menni, hanem balra kell lefordulni. Onnan pedig egy jobbra kanyarodó, sűrű csalános, szerpentinszerű emelkedőn közelíthetőek meg a vár romjai a 344 méter magas hegytetőn.

Mindezt csak lefelé jövet realizáltuk, mert felfelé toronyiránt, a meredek hegyoldalon, a végén már tényleg négykézláb, sűrű káromkodások között értük el a hegytetőt. 😃 A helyzet abszurditása rögtön érthetővé válik, ha tekintetbe vesszük, hogy a területen abszolút semmi iránymutatás, kitáblázás nincsen. Térkép nélkül ne is próbálkozzunk!

A vár rövid története:

Egyes kutatók szerint 1294-ben építtette a Borsa nemzetség egyik tagja. A Borsák itteni birtoka 1333-ban a Váradi püspökség kezébe került, ezért feltehetően ezt követően hagyták el a várat, ami együtt járt annak pusztulásával. A kb 20x25 méteres várterületen a vár külső fala 3 méter magasságban és 15 méter hosszúságban a keleti oldalon maradt meg a legjobb állapotban, de a növényzet sűrűn benőtte. Szinte alig látni valamit, ezért valószínűleg jobb választás száraz téli hónapokban felkeresni.

Innen folytattuk az utat keleti irányba Pontoskő (Pontoskő sziklaszirt kilátó) és Várasfenes irányába (Bélavár). Mondanom sem kell, hogy a 300 km során szinte kivétel nélkül végig tökéletes állapotú utakkal találkoztunk. Nem vicc, nem is emlékszem, hogy volt-e valahol kátyú vagy széttöredezett aszfalt, maximum a kis falvak belterületi útjain ha lehetett egy-két repedés. Ez azért valahol egyszerre elgondolkodtató és honi szempontból szomorú.