Tavaly szeptemberben barátaimmal a Radnai-havasok és a Máramarosi-havasok (Csornahorai-havasok) területén és környékén töltöttünk 4 napot. Előbbi a Keleti-Kárpátok tagjaként Erdély, utóbbi az Északkeleti-Kárpátok részeként a történelmi Máramaros nevű tájegység területén fekszik. A történelmi Máramaros déli területét klasszikusan ma már a Partium északi részéhez soroljuk, északi része pedig a mai Ukrajna területén terül el. Nevét napjainkban már csak Máramaros megye és annak néhány települése, illetve a néprajzi, kulturális hagyományok (pl. máramarosi népviselet) őrzik. A megye azonban jóval kisebb a történelmi tájegység területénél.

De mielőtt célhoz értünk volna – szokásainkhoz híven, természetesen kezdeményezésemre –, megálltunk útközben is néhány nevezetességnél. Ilyen volt Gyalu és az ott található Rákóczi-várkastély is, ami régóta izgatta a fantáziámat, de valahogy mégis sikerült elkerülni az évek során.

Akik a várkastély megközelítésére vállalkoznak, nem árt ha előtte tájékozódnak egy kicsit, ugyanis könnyen olyan helyen köthetnek ki, ahol sem megállni nem lehet autóval, sem bemenni a területre. A lényeg, hogy a Google térkép a főúton jelöli a bejáratot, ám kicsit korábban kell lefordulni jobbra egy mellékútra és egy hátsó bejárat felől lehet beszivárogni a kastélykertbe. A beszámolók és útleírások alapján ezzel a megközelítési problémával sokaknak meggyűlt a baja. A várkastélyt kezelő alapítvány forrásai alapján, íme a története:

A középkorban a gyalui birtoktest az erdélyi püspökséghez tartozott, a település pedig – amely egy római castrum közelében alakult ki – a püspök egyik rezidenciájának adott helyet. A település első említése IV. Béla magyar király egyik 1246-ban kelt oklevelében szerepel. Az első okiratokban a település neve Golou / Gylo / Gyolou / Gyalov / Gyalow alakokban jelenik meg. A középkori vár (castrum) említése 1428-as, Lépes György püspök idejéből. A vár egy nagy kiterjedésű püspöki birtok központja volt, amelyet Kolozsvártól nyugatra hoztak létre a XIII. század végén, hogy ellensúlyozzák a kolozsmonostori bencés apátság hatalmát. A következő években, a humanista műveltségű püspök, Geréb László (1479–1502), Hunyadi Mátyás király (1458-1490) unokatestvére teljesítette ki a késő középkori vár és a püspöki palota építését.

Statileo János püspök (1528–1542) és a közvetlen utódai idején készült el az a reneszánsz várkompozíció, melynek tömege (sok helyen átépítve) ma is megvan: négy hengeres saroktorony által meghatározott, szabályos, (majdnem) négyzet alaprajzú erősség, melynek keleti oldalán kaputorony is állt, nyugati falához pedig épületszárnyat csatoltak. Az egyik legkorábbi erdélyi reneszánsz vár keleti részébe bekomponálták a korábbi püspöki palotát, ám nyomtalanul elbontották az azt övező, valószínűleg ovális alaprajzú középkori várat. A helyreállítás idején előkerült több ágyúkamra a vár északi tornyain, illetve a keleti, déli és északi falakon. A várat eredetileg hatalmas szárazárok is övezte.

1542-ben Statileo János zálogba adta gyalui birtokát a várnagyának, Móré Péternek, akinek címere az északnyugati, legépebben fennmaradt saroktornyon került elő. Jagelló Izabella királyné (1519-1559), Statileo püspök halála után, 1542-ben átvette a püspökség birtokait, Gyalu vára pedig a rezidenciájává vált. A várnagy-tulajdonos, Móré Péter 500 forintot kapott Szeben adóbevételeiből, hogy fedezze a javítások és építkezések költségeit. 1556-ban az 1551-ben elűzött Izabella királyné visszatért Erdélybe, az erdélyi püspökség birtokait szekularizálták, így a vár újra a birtokába került. Később, az 1580-as évektől kezdve, a várnak és a birtoknak több tulajdonosa volt: 1587-ben Ghiczy János kormányzó, 1597-ben az erdélyi püspökség újonnan kinevezett katolikus püspöke, Naprágyi Demeter, 1600-ban néhány hónapig Mihály vajda, majd Csáky István, a Habsburgok tábornoka, Basta György, 1603-1605 között pedig Sennyei Pongrác. 1605-ben a várat Bocskai István fejedelem ostrommal vette be, akinek az utasítására elkészült annak első leltára.

1605-ben a vár Rácz György nemes tulajdonába került, 1607-ben másodjára lett Sennyei Pongrácé, míg 1611-ben Kamuthi Farkas a birtokos. Bethlen Gábor uralkodása idején (1613-1629), 1615-ben hivatalosan a gyalui uradalmat a fejedelmi kincstár tulajdonává nyilvánították, de a fejedelem mégis Kamuthi tulajdonában hagyta azt. 1631–1633 között Zólyomi Dávid birtokába került. 1633–1643 között a birtok újra a kincstáré, de I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) saját tulajdonaként használta, és 1643-ban fiatalabb fia, Zsigmond számára zálogba vette. 1649-ben utóbbi odaadta unokaöccsének, II. Rákóczi György fiának. A gyalui birtok egészen II. Rákóczi György 1660-as haláláig a Rákóczi család birtokában maradt. A Rákócziak idején radikális átalakításon esett át a rezidencia.

I. Rákóczi György fejedelem kívánságának megfelelően, a várudvaron belüli középkori épületeket lerombolták, beleértve a püspökök hajdani fényes palotáját, melynek csak keleti falát hagyták meg, hiszen azt összekötve a keleti várfallal, új szárnyat kaptak. A kör alakú saroktornyokat megőrizték, ám födémjeiket átrendezték, megszüntetve az ágyúkamrákat. Az új palotát a két teremsoros nyugati szárnyban és a kapcsolódó saroktornyokban rendezték be, a déli és északi várfalak mellé pedig emeletes szárnyakat építettek, így kötve össze a keleti és nyugati szárnyakat. Az emeleti helyiségeket boltozatokkal fedték, melyek nyomai előkerültek a helyreállítás alkalmával. A régi várfalakon nagyméretű ablakokat nyitottak. A keleti és az északi szárny mellé reprezentatív, reneszánsz loggiát és díszlépcsőt építettek. I. Rákóczi György fejedelem 1648-ban bekövetkezett halálakor a munkálatokkal még nem végeztek, az építkezés 1654-ig folytatódott.

II. Rákóczi György fejedelem halála után, 1660-ban a vár Zólyomi Miklós tulajdonába került. 1663-ban a tulajdonost trónbitorlási szándékkal vádolták, ezért elkobozták a vagyonát. Miután a törökök elfoglalták Várad várát (1660) és a régiót vilajetté alakították, Gyalu gyakorlatilag Erdély nyugati határát őrző vár lett, melyet 1663-ban jelzálogba kapott Bánffy Dénes, aki hatékonyan szervezte meg a Fejedelemség nyugati végeinek a védelmét. A török tilalmak ellenére is korszerűsítette a várat, melyet rezidenciaként is használt, illetve ennek a mintájára kezdte el megépíteni bonchidai várát is. Bánffy Dénest egy nemesi összeesküvés következtében 1674-ben kivégezték, és elkobozták a vagyonát is. Fia, Bánffy György (1661–1708), a későbbi első Habsburg-kori erdélyi kormányzó visszaszerezte a birtokot és a várat, mely sokáig a család rezidenciája maradt, tekintettel arra, hogy a bonchidai kastély még építés alatt állt. A Bánffy család 1851-ig folytonosan birtokolta a várat.

A vár pusztulása a kuruc háború idején (1703–1711) következett be, amikor a kurucok két ízben is megostromolták, és lakhatatlanná tették. A gyalui vár újjászületése a XVIII. század legvégén kezdődött el, amikor Bánffy György (Erdély gubernátora 1787–1822 között) a zálogbirtoklás megújítása után elkezdte újjáépíteni a keleti szárny déli részét és a déli szárnyat. Bánffy György 1822-ben bekövetkezett halálakor a birtokait három fia – György, Dénes és József – között osztották szét, a gyalui Dénes birtokába került. 1838 körül Bánffy Dénes belekezdett a jórészt még mindig romos vár teljes felújításába, a kortárs európai építészeti trendek szellemében, a reneszánsz által ihletett Rundbogenstil stílust követve látott hozzá a munkálatokhoz, melyek máig meghatározzák a kastély kinézetét.

Bánffy Dénes 1850-ig élt Gyaluban, felesége még egy évig maradt a kastélyban. Végrendeletében unokájára, Csáky Rozália grófnőre, Komáromy György feleségére hagyta az ingatlant. Ő azonban nem a kastélyban élt, hanem különféle hivataloknak adta bérbe a hatalmas kastélyt 1861-ig. Ebben az évben a kastély súlyos tűzkárt szenvedett, elhamvadt a gazdag könyvtára, kápolnája és portrégalériája. Ebben az állapotában 1874-ben Rosenberger Bernát kereskedő vásárolta meg a kastélyt, melyet az 1880-as évek közepén felújított.

Rosenberger Bernát 1909-es halála után gyermekei eladták az ingatlant, mely 1911-ben került újra a Bánffy család tulajdonába, amikor Bánffy György nászajándékként vásárolta meg lánya, Bánffy Katinka és Barcsay Tamás házassága alkalmára.

Az 1948-as államosításig Barcsay Tamásné, gróf Bánffy Kata marad a tulajdonos, majd 1972–2002 között az épületet egy fogyatékossággal élő gyermekeknek fenntartott iskolaként használták.

A szocialista rendszer alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó törvény alapján Barcsay Tamás Kanadában élő, magyar származású történelemprofesszor 2002-ben visszaigényelte a kastélyt, de csak a 2010-es évek elején sikerült visszaszerezni. Az örökösöktől Nagy Elek üzletember vásárolta meg, és az általa alapított Erdélyi Hagyományok Alapítvány – Fundația Tradiții Transilvane (EHA) tulajdonába adta.

A várkastély felújítására a 2017-ben elnyert pályázat után került sor 2018 és 2023 között. A 30 millió lejt meghaladó költségeket az Európai Unió és a magyar kormány támogatása mellett az EHA 3 millió eurós hozzájárulása fedezte. 2024. május 17-én átadták a nagyközönségnek.